Hatodik naplóm 18. rész 1996
Augusztus
Viktor ma felhívott 15 óra körül. Most költözködnek át Mezőkövesdre. A tesóm is beleszólt a másik kagylóba:
-"Szia! Te vagy az?"
Persze kivettem a kezéből a telefont. Lehet, hogy csütörtökön jön Pestre és akkor szeretne velem találkozni. Később felhívott, hogy mégsem jó neki az a nap, kedden találkozunk majd a Hősök terén. Az érzéseimet nem merem kimutatni, pedig egyre jobban vonzódom hozzá. Ő azt várja, én is mondjam neki, hogy szeretem, de ezt a szót én csak akkor használom, ha valaki annyira fontos nekem, hogy már nélküle el sem tudom képzelni az életemet, vagyis, ha elveszíteném, belehalnék. Zolinál is majdnem így volt, de szerencsére túl tudtam tenni magam rajta. Főleg, mert tisztáztam vele, hogy miért ...
Tetszik
0